Hallgatóinknak / Építem a karrierem / Tehetség műhelyek / Média Műhely


Média Műhely


Minden nagy sztori egy rövid hírrel kezdődik!

A BKF 2010 szeptemberétől a Média Műhelybe várja azokat a diákokat, akik az újságírás új formáit keresik, akiknek van kedvük azon gondolkodni, hogy milyen lesz a médiamunka a közeljövőben. Ha tudni szeretnéd,  mi az a „one man crew”,  ha szeretnéd kipróbálni, ha szívesen bejárnál néhány szerkesztőségbe és igazi hírjunkie vagy, akkor jelentkezz médiamunkásnak!
 
A műhely fő témái a magyar és nemzetközi média trendjei, eseményei, a nyomtatott és az új média viszonya.

Az első évben blog és egyéb anyagok írása mellett, a műhely hallgatói szerkesztőségekben jártak, több vitaestet szerveztek a BKF-en, valamint videoriporteri képzésben vettek részt. A Média Műhely hallgatói már publikáltak a Magyar Narancsban, Mandiner.hu-n, az InfoRádio.hu-n, az Index.hu-n, a Vasárnapi Blikkben, a Rádió Q-nál és a Magyar Televízióban.
 
A műhely célja továbbra is a gyakorlati képzés, ahol a hallgatók újságíróként, a műhely pedig szerkesztőségi csapatként dolgozik. A következő évi tervek között szerepel a saját blog fejlesztése, a hallgatók szakújságíróvá képzése (a hallgatók egyéni érdeklődése alapján), a technikai ismeretek bővítés, közös riportkészítés, és egy együttműködési megállapodás a Kortárs online-nal és a Figyelővel.

 
A Média Műhely blogját itt érheted el: http://mediamuhely.wordpress.com/


GYIK

1.    Mennyi kreditet ér?
5 kredit/félév

2.    Milyen időközönként lesz a konzultáció?
 2 hetente konzultáció, közben a munka (kapcsolattartás neten, telefonon, személyes találkozó helyszíneken)

3.    Mik a belépési követelmények?
Két sikeres félév teljesítése a BKF valamely szakán.
Sikeres felvételi beszélgetés.

4.    Milyen pályamunkát kell benyújtani?
önéletrajz, motivációs levél, írásos vagy audio anyagok (legalább 2 darab cikk, fotó, hang- vagy videoanyag, esetleg saját készítésű honlap) - saját munka legyen, nem baj, ha nem jelent meg sehol és csak főiskolai feladatként készült

5.    Mit lehet a műhelyekben tanulni?
újságírást, tapasztalatot lehet szerezni, szakterületet lehet választani, elfogadott gyakorló hely, így biztosan több idő jut egy-egy diákra, mint a szerkesztőségekben, ugyanakkor meg lehet ismerni alaposabban néhány szerkesztőséget, el lehet kezdeni a szerkesztést tanulni (közös blogot fogunk indítani), részt lehet venni a Hírkönyv összeállításában, eseményeket látogatni

6.    Milyen konkrét feladatok lesznek?
2010 szeptemberétől a konkrét feladatok: blogindítás, szakterületek kiválasztása és folyamatos munka az adott területen, Hírkönyv-projekt, a diákok már meglévő anyagainak gondozása (ha vannak ilyenek)


 Mucsányi Marianna                         
Inforádió, főszerkesztőhelyettes
mmucsanyi@bkf.hu