KarrierCentrum / Hallgatóinknak / Tudtad, hogy?

TUDTAD, HOGY?

 

Bruttó 160 ezer forint a pályakezdők átlagfizetése

A Workania internetes állásportál által működtetett Fizetesek.hu kutatói legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, milyen jövedelemre számíthatnak a különböző szakterületeken elhelyezkedő pályakezdők. A felmérésben pályakezdőnek számított a 18-25 év közötti, egy évnél kevesebb szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállaló. A statisztikák szerint havi átlagbérük bruttó 160 ezer forint.

Részletek: http://edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=24816


Július elejéig lehet pályázni a köztársasági ösztöndíjra

A 2011/2012-es tanév köztársasági ösztöndíját, amely havi 34 ezer forintos juttatással jár, csak azok a hallgatók kaphatják meg, akik az előző két szemeszterben legalább 4,5-ös átlagot és minimum 55 kreditet szereztek, valamint tudományos kiadványokban publikáltak, és nyelvvizsgával is rendelkeznek. A legtöbb felsőoktatási intézményben július első napjáig jelentkezhetnek a hallgatók, a részletes kiírásokat az egyetemek, főiskolák honlapján érdemes keresni.

Részletek: http://edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=24835


Felelős vállalatok mutatkoztak be a Millenárison

A Millenárison tekinthették meg a látogatók június 2-án, csütörtökön a KÖVET Egyesület által második alkalommal megrendezett CSR (Corporate Social Responsibility -társadalmi felelősségvállalás) Piac kiállítást. Az érdeklődök 40 cég összesen 65 társadalmi felelősségvállalást jelentő intézkedésével ismerkedhettek meg a programon, illetve 16, különböző vállalatokkal együttműködő civil szervezet is meghívást kapott a programra. A 2011 Legkiválóbb CSR Megoldása Díjat az ELMŰ-ÉMÁSZ-MÁSZ Társaságcsoport Energiapersely-Energiasuli programja kapta, az év Valóban Felelős Vállalata címet pedig a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. érdemelte ki.

Részletek: http://edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=24821


Nem lenne kötelező az informatika a felnőttképzésben

Eltörölnék a kötelező informatikaoktatást a felnőttképzésben - áll a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvénymódosító javaslatcsomagban - írja a Magyar Nemzet. A javaslat módosítana az iskolaszövetkezetekről szóló törvényen is.

Részletek: http://edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=24841 

Hiányterületek helyett divatszakokon képzik magukat

A mai 20-24 éves korosztály 69 százaléka lép be a felsőoktatásba, a középiskolai diákok 80 százaléka pedig azt tervezi, hogy főiskolára, egyetemre jelentkezik - derül ki a Workania.hu internetes állásportál felméréséből. Mindez éves szinten több mint ötvenezer friss diplomást jelent. A Központi Statisztikai Hivatala (KSH) adatai alapján 10-15-ször több diplomás kerül ki a piacra, mint amennyit a gazdaság valójában elbír. A probléma okát a szerkezetben látja a felmérés: az értékesítés területén például magas, a gépiparban viszont alacsony a diplomások száma.

Részletek: http://www.edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=24739
 

Elvárás a kreatív gondolkodás

Radikális változást igényel az egyetemektől és a főiskoláktól az a tény, hogy a kommunikáció és médiatudomány szakot országosan 14 százalékkal kevesebben jelölték meg 2010-ben első helyen, mint a 2009. évi felvételi során. Eközben a munkaerőpiac egyre nagyobb hangsúlyt helyez a gyakorlati ismeretekre, így elengedhetetlen a szak elméleti oktatásához kapcsolódó gyakorlati képzések és tréningek beépítése a végzettek tudásportfóliójába - hangsúlyozta Róka Jolán, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) szakvezetője. A kreatív szemléletmódot a piac mellett azonban a hallgatók is elvárják.

Részletek: http://edupress.hu/karrier/index.php?pid=egycikk&HirID=23555