Hírek, pályázatok / Együttműködés az MTV-vel

2010-02-19
Továbbra is együttműködik az MTV a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolával Tehetséges, televíziós újságírónak készülő hallgatók oktatását segíti a Magyar Televízió a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolával (BKF) kötött, három évre visszanyúló megállapodása alapján. Az együttműködés a 2010-es tanévben is műhelymunkával folytatódik.
A kommunikációs pályára készülő diplomások szakirányú továbbképzésében résztvevők a két intézmény együttműködési megállapodása értelmében a köztelevízió szakembereitől tanulhatják meg a televíziózás alapfogásait a főiskolai képzés gyakorlati részeként. A több évre szóló, stratégiai együttműködést még 2007 júliusában kötötte az MTV és a BKF. A televíziós újságíró-szerkesztő szakirányú továbbképzésében résztvevő hallgatók vizsgafilmjeiket is a Magyar Televízióban készíthetik el. A partnerség célja a kommunikációs és médiatudományi szakképzés, a közszolgálati televíziózás, és ezzel a hazai nyilvánosság minőségének, színvonalának fejlesztése.
‹‹ Vissza