Hírek, pályázatok / ERASMUS

2011-09-15
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola pályázatot ír ki a 2011/2012-es akadémiai év tavaszi félévére ERASMUS hallgatói mobilitási programban való részvételre

A pályázat célja:


Az egész életen át tartó tanulás program Erasmus alprogramja az Európai Bizottság által támogatott nemzetközi felsőoktatási program, amelyet az egyetemek közötti együttműködés elősegítésének, az európai hallgatói és oktatói mobilitás növelésének, az átláthatóságnak és a külföldön végzett tanulmányok és megszerzett képesítések teljes akadémiai elismerésének illetve beszámításának szándéka vezérel.

Az Erasmus tanulmányi célú mobilitási ösztöndíj lehetővé teszi a magyar felsőoktatásban tanulók számára, hogy szakmai felkészültségüket és nyelvtudásukat valamely külföldi felsőoktatási intézmény hallgatójaként tökéletesítsék.

Ki nyújthat be pályázatot?
Pályázatot az a hallgató nyújthat be, aki az alábbi feltételeknek megfelel:
a)    legalább két lezárt félévvel rendelkezik;
b)    első éves hallgató csak tavaszi félévi külföldi tanulmányútra pályázhat;
c)    a Főiskolával aktív hallgatói jogviszonyban áll;
d)    minimum 3.0 feletti korrigált kreditindexszel rendelkezik a pályázat benyújtását megelőző két aktív félévben;
e)    nem áll fenn a Főiskola irányában tartozása;
f)    az adott oktatási nyelvből legalább középfokú, C típusú nyelvvizsgával rendelkezik vagy nyelvi szintfelmérőn vesz részt, amelyet megfelelő minősítéssel teljesít.
Végzős hallgatók az Erasmus pályázaton nem vehetnek részt.

Partnerintézmények:

A partnerintézmények listája letölthető a főiskola honlapjáról:
http://www.bkf.hu/akadalymentes/hallgatoinknak/6/nemzetkozi-osztondijak.html

A pályázat benyújtásának határideje és módja:
A pályázatot az oktatási referensnek személyesen - előre egyeztetett időpontban - kell benyújtani (Nagy Lajos király útja 1-9. Alagsor: F001/B) október 7-ig. Hiánypótlás október 14-ig.

Szükséges dokumentumok:

  • Kitöltött Erasmus jelentkezési lap: http://www.bkf.hu/akadalymentes/hallgatoinknak/6/nemzetkozi-osztondijak.html
  • 1 db igazolványkép
  • Nyelvismeretet igazoló eredeti dokumentumok. A célintézmény oktatási nyelvére és minden egyéb beszélt nyelvre vonatkozóan is. Lehetőség szerint nyelvvizsga-bizonyítvány; bizonyítvánnyal nem igazolható nyelvtudás esetén az adott nyelvet oktató tanár írásbeli nyilatkozata arról, hogy legalább fél éve tanulja a nyelvet intenzíven, és nyelvtudása legalább a középfoknak megfelel.
  • utolsó két félév indexe
  • Két oktatói referencia (szakmai)
  • Egy oktatói referencia (idegen nyelvtudásról) csak abban az esetben ha nem rendelkezik középfokú nyelvvizsgával, vagy ha 2 évnél régebbi a nyelvvizsga
  • Motivációs levél

Amennyiben a pályázatot hiányosan nyújtották be, a Nemzetközi Képzések Központjának oktatási referense egy alkalommal, legfeljebb 8 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra szólítja fel a pályázatot leadó hallgatót. Amennyiben a pályázatot a hallgató ismételten hiányosan adja be, az adott pályázati eljárásból a továbbiakban ki kell zárni.

A pályázat elbírálása és annak szempontjai:

A benyújtott pályázatokat a Nemzetközi Bizottság bírálja el és alakítja ki a kiutazásra javasolt hallgatói névsort a Tempus Közalapítvány által biztosított létszám figyelembevételével.

Az elbírálás szempontjai: Az elbírálás elsődleges szempontja a pályázat benyújtását megelőző két aktív félév korrigált kreditindexe, másodlagos szempontja a hallgató nyelvvizsgával igazolt nyelvtudása. Ha két, azonos intézménybe pályázó hallgatónak azonos a tanulmányi átlaga, akkor az a hallgató nyeri el az ösztöndíjat, akinek magasabb szintű nyelvvizsgája van az adott nyelvből. Azonos szintű nyelvvizsgák esetén a hallgató főiskolai közéleti, tudományos tevékenységét, illetve más igazolt nyelvtudását veszi számításba a Bizottság a pályázatok elbírálása során.

A nyertes hallgatókat a Nemzetközi Képzések Központjának oktatási referense írásban értesíti. Az írásbeli értesítés keltezésétől számított egy héten belül a nyertes hallgatónak írásban nyilatkoznia kell a Nemzetközi Képzések Központjának oktatási referensének, hogy elfogadja-e a Nemzetközi Bizottság által odaítélt helyet a pályázatában szereplő félévre. A megajánlott külföldi célország illetve célintézményi hely módosítására, valamint az időpont változtatására (például tavaszi szemeszter helyett őszi) a hallgatóknak a bizottsági döntést követően nincs lehetősége.

A nemleges válasz eredményeképpen megüresedett helyet a Nemzetközi Képzések Központjának oktatási referense a következő legjobb helyezést elért hallgató számára ajánlja fel.

Az a hallgató, aki visszalép, a következő pályázati kiíráson nem nyújthat be pályázatot, illetve esetlegesen ennek ellenére beadott pályázatát a Bizottság elutasítja.
 

A pályázat leadásának határideje:
2011 október 7., péntek délután 15:00.

A pályázati anyag leadási helye:
Nagy Lajos király útja 1-9. Alagsor: F001/B
További információ:
Csizmadia Médea, oktatási referens
mcsizmadia@bkf.hu

 

 
 
 
‹‹ Vissza