Tudományos élet / Kiadványok / SMM - Sajtó, Média, Művészet

BKF – SMM

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola – Sajtó, Média, Művészet




Most induló felületünkön főiskolánk hallgatóinak a szélesebb nyilvánosság érdeklődésére érdemes elméleti munkáit – szakdolgozatait, nagyobb lélegzetű írásait – kívánjuk megjelentetni.

Végzős diákjaink intézményünk fennállásának első tíz évében gyakran bennünket, tanáraikat is megleptek témaválasztásuk aktualitásával, nézőpontjaik frissességével, tanulmányaik elméleti megalapozottságával és módszertani kiérleltségével. Bízunk benne, hogy mostanában induló új, művészeti szakjaink hallgatói hasonlóan izgalmas elméleti művekkel gazdagítják majd intézményünk szépen gyarapodó tudástárát.

Az internetes megjelenéssel nemcsak a szakmai nyilvánosság figyelmét szeretnék felhívni diákjaink tevékenységére, de lehetőséget kívánunk teremteni arra is, hogy a különösen aktuális kérdések kapcsán párbeszéd alakuljon ki az olvasók – érdeklődők, volt és jelenlegi hallgatók és oktatók – között.

Elsőnek azért választottuk Csanádi Márton 2010-ben, dr. Rétfalvi Györgyi vezetése alatt írott szakdolgozatát, mert a bel- és külpolitika eseményei naponta bizonyítják témájának, a blogolásnak különös jelentőségét.

Budapest, 2011. szeptember 28.



Dr. Kiss Ferenc
Dr. Fenyves Katalin
tudományos rektorhelyettes főszerkesztő



       


Letölthető állomány(ok):