Tudományos élet / Konferenciák, rendezvényekFőiskolánk az elmúlt időszakban az alábbi nemzetközi jelentőségű konferenciákat szervezte:
Dr. Vass László rektor úr nyitó előadásában társadalmi kérdések között fontos szerepet kaptak az igazgatástudományi vonatkozások. Dr. Botos Katalin professzor asszony előadásában a megújulás pénzügyi feltételeinek, jelen és közel-jövőbeni mozgásterének elemzése széles történeti kontextusba került. Dr. Nováky Erzsébet professzor asszony előadásában fejlődésünk társadalmi feltételeinek témaköre hangsúlyos jövőkutatási megközelítést nyert, ahol kiemelt szerepet kaptak a „jövőválasztási”, életmóddal kapcsolatos preferenciák. Dr. Lengyel Márton rektor úr előadása a turizmus-idegenforgalmi ágazati sajátosságok, trendek elemzése komplex módon mutatta be a megújulás társadalmi (beleértve szellemi, erkölcsi, etikai), gazdasági és környezeti tényezőrendszerét. A konferencián a plenáris ülés után az érdeklődők négy szekcióülés közül választhattak: a Turizmus és terülefejlesztési, a Logisztika, a Marketing és oktatás vagy a Menedzsment szekció előadásait hallgathatták meg.
IHEPI 2009 - Felsőoktatási, partnerségi és innovációs nemzetközi konferencia Budapesten. Nemzetközi konferenciát szervezett fővárosunkban a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF). A szeptember 7-9-ig tartó rendezvény, az IHEPI2009 létrehozását az ösztönözte, hogy Budapesten az év vége előtt megkezdi működését az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT). A három napos konferencia és workshop azért jelentős, mert a Visegrádi Négyek és különösen Magyarország az Európai Innovációs és Technológiai Intézet Budapestre helyezésével fontos szereplővé lép elő az európai kutatási és fejlesztési palettán. A szerepvállalás szükséges is, hiszen – ahogy azt Dr. Tataj, az EIT Végrehajtó Bizottságának tagja rámutatott - a nemzetközi kutatási térképen Európa szinte nem létezik, szemben az amerikai és ázsiai kutatási színtérrel. A konferencia célja ezért, hogy felhívja a figyelmet a kutatás, a partnerség, a tudományos eszmecsere és az innováció fontosságára. A konferenciáról bővebben: www.ihepi.net
Multilingualism in Europe – Nemzetközi Konferencia a BKF-en Nemzetközi konferenciát szervezett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola. A rendezvényt 2009. szeptember 25-26.-án tartották a főiskola Körépületében. A konferencia témája az európai többnyelvűség, a többnyelvű Európa volt. A konferencia az Amszterdami Egyetemmel évek óta tartó együttműködés eredménye. A többnyelvű Európai Unióban mindig aktuális nemzeti nyelvek használata, a soknyelvűség okozta problémák és előnyök. Ennek is köszönhetően nagy érdeklődés kísérte az eseményt, a résztvevők a témákat hozzászólásra, vitára érdemesnek tartották. A konferencián szó volt többek között az EU nyelvpolitikájáról, a nemzetiségek nyelvhasználatáról, a többnyelvűség és az identitás kapcsolatáról, az egységes EU-s jogi szabályozás nyelvi nehézségeiről, valamint a többnyelvűségnek az oktatásban betöltött szerepéről. Letölthető állomány(ok): |
