Tudományos élet / Európai Pályázati KözpontFelsőoktatási intézmények esetében meglehetősen szokatlan, ha pályázati irodájuk feladata nemcsak a saját pályázatok elkészítése és lebonyolítása, hanem munkatársai részt vesznek pályázati tanácsadói szolgáltatás nyújtásában külső szereplők, megbízók, partnerek számára. Azonban ahogyan maga a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola sem mindennapi intézmény, úgy mi, a Főiskola Európai Pályázati Központjának munkatársai is szeretünk innovatív, kreatív és unikális kísérletek részesei lenni.
Az azóta eltelt időszakban több mint 80 nyertes, és mára többségében megvalósult projektet jegyzünk, az elnyert támogatás összege 2007 májusa óta meghaladja a 10 milliárd forintot, sikeres pályázataink között pedig egyaránt találunk közoktatási, szakképzési és felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztésről, útépítésről, városközpont rehabilitációról, turisztikai vonzerő- és szálláshely-fejlesztésről, önkormányzati szervezetfejlesztésről, akadálymentesítésről szóló projekteket. Büszkék vagyunk rá, hogy munkatársaink szakértelme hozzájárulhatott ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósulásához, és az ország több településének fejlődésében szerepet kaphattunk. 2010-től irodánk feladata megváltozott. A BKF és a Heller Farkas Főiskola integrációja, új, művészeti képzéseink elindulása, hódmezővásárhelyi campusunk létrejötte… csak néhány az elmúlt rövid időszak jelentős eseményeiből, melyek a Pályázati Központ munkatársait is arra késztetik, hogy a növekvő intézményi igényekhez folyamatosan új és új pályázati forrásokat találjanak. Szerverkorszerűsítés, tankonyha, tehetségműhelyek… példák azokból a fejlesztésekből, melyek Főiskolánk működését segítik, és reméljük, hozzájárulnak hallgatóink elégedettségéhez. Ezeken az oldalakon gyűjtöttük össze legfontosabb referenciáinkat folyamatban lévő és lezárt pályázataink kapcsán. Miután a pályázati központ koordinálja intézményünk közbeszerzéseit, e szerződéseket is a megfelelő aloldalak tartalmazzák. Nem csak a pályázatok „kötelező vállalásai” miatt, hanem mert szívügyünkként kezeljük e két területet: itt találja meg az Érdeklődő a fenntartható fejlődés és esélyegyenlőség terén összegyűjtött intézményi jó gyakorlatokat is. |
