FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
MŰVÉSZETI
KÉPZÉSEK TÁJÉKOZTATÓ
TOVÁBBTANULÁSI KISOKOS

Tandíj finanszírozási lehetőségek

A felsőoktatásban zajló változások keretében szinte minden képzései területen, így a gazdaság-, társadalomtudományi területen is jelentősen csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát. Ez nem csak a BKF-re érvényes, hanem valamennyi állami és magán felsőoktatási intézményre egyaránt.

Ez azt jelenti, hogy a felvételizők többségének csak önköltséges formában lesz lehetősége a továbbtanulásra, bármely intézménybe is jelentkezzen. Éppen ezért különösen fontos jól átgondolnod, hogy hova adod be a jelentkezésedet.

Annak érdekében, hogy a továbbtanulás továbbra is bárki számára elérhető maradjon, ösztöndíjakkal, támogatásokkal és részletfizetési lehetőséggel is segítjük hallgatóinkat, valamint többféle állami forrást is igénybe vehetsz a finanszírozáshoz.
 
RÉSZLETFIZETÉS

Lehetőséged van arra, hogy a féléves tandíjat két részletben fizesd be. Részletfizetés esetén a bejelentkezés napjáig a költségtérítés felét és az egyéb szolgáltatások díját kell megfizetni. A költségtérítés második felének kifizetését a vizsgára történő jelentkezés első napjáig kell teljesíteni. Arról, hogy a költségtérítési díj mit tartalmaz, ITT olvashatsz bővebben.

ÖSZTÖNDÍJAK, TÁMOGATÁSOK

A BKF számos támogatást, ösztöndíjat kínál hallgatóinak. Mint például a BKF ösztöndíj gólyáknak: Az első aktív félévben a tandíj 100%-át kapod meg, ha több mint 400 felvételi ponttal érkezel a BKF kommunikációs, üzleti vagy turizmus képzéseire. Erről, és a többi megpályázható ösztöndíjunkról ITT olvashatsz részletesen.

DIÁKMUNKA


Saját iskolaszövetkezetünkön, a BKF Diákunión keresztül pedig akár munkát is vállalhatsz, hiszen számos pénzkereseti lehetőséget kínálnak.

KARRIERCENTRUM

A BKF KarrierCentruma folyamatosan kínál álláslehetőségeket hallgatóinknak. Regisztrálj a karrier.bkf.hu oldalon, ahol megtalálja az aktuális állásajánlatokat, illetve feltöltheted önéletrajzodat is, így a cégeknek is lehetősége van megtalálni Téged.

DIÁKHITEL2


Az állam 2012 szeptemberétől bevezette a Diákhitel2-t kifejezetten az önköltség finanszírozás céljából. Az alábbiak jellemzik a Diákhitel2-t:

  • állami részösztöndíjas, valamint önköltséges hallgatók vehetik fel kizárólag a költségtérítés fedezésére maximum 10 szemeszteren keresztül
  • a felvehető összeg a költségtérítés teljes fedezésére elegendő, a költségtérítési díj összegével megegyezik a felvehető hitel összege
  • nagyon alacsony, 2%-os kamat
  • nem kell azonnal törleszteni – a Diákhitelhez hasonlóan csak a hallgatói jogviszony megszűnése utáni 4. hónapban kell megkezdeni a törlesztést
  • jövedelemarányos törlesztés: a felvett összegtől függően a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő évben a bruttó minimálbér 4%-a a törlesztendő összeg, a harmadik évtől a törlesztő számításnak alapja a két évvel korábbi bruttó jövedelem legalább 4%-a (A felvett összeg függvényében – bizonyos esetekben - magasabb is lehet).
  • korlátlanul előtörleszthető, a hitel futamideje alatt bármikor lehetséges az előtörlesztés, korlátlanul és külön költségek nélkül
  • nincsen hitelbírálat: a hitel igényléséhez nem kell jövedelem, nem kell kezes, sem egyéb fedezet
  • a 2012/13-as tanév I. félévére igényelhető 2012.augusztus 15. és szeptember 17. között
Az egyéb költségek finanszírozására továbbra is igénybe vehető a szabadon felhasználható Diákhitel.
  •  A kölcsönt felveheti állami ösztöndíjas és önköltséges képzésben részt vevő hallgató is, és azt nem csak a tandíj fizetésére használhatja fel.
  • Szabadon felhasználható bármire.
  • Önköltséges hallgató esetén max. 50.000 igényelhető félévente legfeljebb 10 szemeszteren keresztül.
  • Kamata 8%, amelyet félévente a Diákhitel Központ állapít meg.
  • Jövedelemarányos törlesztés: a felvett összegtől függően a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő évben a bruttó minimálbér 6%-a a törlesztendő összeg, a harmadik évtől a törlesztő számításnak alapja a két évvel korábbi bruttó jövedelem legalább 6%-a (A felvett összeg függvényében – bizonyos esetekben - magasabb is lehet).
  • A törlesztés ráér: csak a hallgatói jogviszony megszűnése utáni 4. hónapban kell megkezdeni a törlesztést.
  • Korlátlanul előtörleszthető: a hitel futamideje alatt bármikor lehetséges az előtörlesztés, korlátlanul és külön költségek nélkül.
  • Nincsen hitelbírálat. A hitel igényléséhez nem kell jövedelem, nem kell kezes, sem egyéb fedezet
  • a 2012/13-as tanév I. félévére igényelhető 2012.augusztus 15. és szeptember 17. között
További információ a Diákhitelről és igénylés:
 
MIÉRT PONT A BKF?

Ha szeretnéd, hogy biztos kezekben legyen a továbbtanulásod, akkor jelöld meg első helyen a BKF-et, így van a legnagyobb esélyed arra, hogy felvételt nyerj hozzánk.

A BKF Magyarország legnagyobb, több mint tíz éve töretlenül növekvő magánfőiskolája, stabil intézmény, ahol biztos és kiszámítható jövő vár Rád. A BKF-en a munkaerőpiacon értékes diplomát szerezhetsz:
  • hallgatóink már az első naptól a gyakorlatiasság jegyében tanulnak, amely a munkaerőpiacon az egyik legfontosabb érték: elismert gyakorlati szaktekintélyek oktatnak, bekapcsolódhatsz a szakmai életbe már a főiskolai évek alatt a BKF szakmai műhelyeiben és hallgatói csoportjaiban, számos gyakorlati lehetőségen keresztül biztosítunk fejlődési lehetőséget (saját rádió- és újságszerkesztőség, tankonyha, Tehetségműhelyek, szakmai előadások és kirándulások…)
  • Több mint 2250 gyakorlati hely vár itthon és külföldön, valamint három kontinens 40 partneregyetemén nyílik lehetőséged ösztöndíjjal külföldi tapasztalatszerzésre.
  •  A BKF egyedülálló tréningprogramjában – amely minden hallgatónknak ingyenes jár - fejlesztjük kreatív gondolkodásodat és kommunikációs készségedet, amely fontos versenyelőnyt jelent majd számodra frissdiplomásként, hiszen ezek napjaink legfontosabb munkáltatói elvárásai közé tartoznak.
  •  A magabiztos nyelvtudás elengedhetetlen a sikeres karrierépítéshez, ezért a BKF-en a nyelvoktatás a tandíj része.
  • Segítünk az elhelyezkedésben és felkészítünk a diploma utáni életre is. KarrierCentrumunk segít, hogy könnyen megtaláld a helyed a munkaerőpiacon és nem engedi el a kezed a diploma megszerzése után sem. A nálunk végzettek 36%-a így már a főiskolai évek alatt munkát talál, további 55% pedig a diplomázást követő három hónapon belül elhelyezkedik.
Ezen kívül az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdetett az „Út a felsőoktatásba – Esélyteremtő Ösztöndíj- és Önköltségtámogatási program” címen.

Az esélyteremtő ösztöndíj- és önköltség-támogatási program célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, felsőfokú tanulmányaik megkezdésének támogatása.

Az ösztöndíj- és önköltség-támogatási programra első éves hallgatók jelentkezhetnek. A támogatott hallgatóknak kötelező részt venniük a HÖOK Mentorprogramban.
  1. Ösztöndíj támogatási komponens
    Azon hallgatók részére, akik nappali tagozatra magyar állami ösztöndíjas, magyar állami részösztöndíjas, vagy önköltséges képzésre nyertek felvételt, és hátrányos, vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősült a 2012. évi felsőoktatási felvételi eljárásban.
    Havonta 20.000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

  2. Önköltség- támogatási komponens
    Azon hallgatók részére, akik nappali, esti, vagy levelező tagozatra, magyar állami részösztöndíjas, vagy önköltséges képzésre nyertek felvételt, és halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősült a 2012. évi felsőoktatási felvételi eljárásban.
    A z önköltséges hallgató maximum 300.000 Ft/ félév, magyar állami részösztöndíjas hallgató pedig legfeljebb 150.000 Ft/félév önköltség- támogatásban részesül. A támogatás nagysága nem haladhatja meg képzési önköltség mértékének 90%-át és nem lehet kevesebb, mint a képzési önköltség 60%-a. A hallgató önköltségének mértékétől függően a pályázati felhívásban meghatározott maximum értékig a számára megítélhető legmagasabb támogatást kapja.
További részletek ITT olvashatók.
 
FELVÉTELI IRODA
Info vonal: 06-1-273-2419
E-mail: felveteli@bkf.hu
Nyílt napok  
Regisztrálj egy nyílt napunkra!
FELVÉTELI HÍRLEVÉL
Facebook Twitter Youtube