Főiskolánkról / Oktatási helyszíneink

A főiskola jelenleg 3 képzési helyszínnel rendelkezik.

Nagy Lajos király úti épület

BKF_epulet_felulrol_nappal2.jpg1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.

A főiskola központi képzési helyszíne, mely 2006-ban átadott modern körépületével egyedülálló a hazai felsőoktatási intézmények között.

A parkosított campuson két épület kapott helyet: A nagyelőadásoknak a körépület két 360 fős előadója, illetve a másik épület két kisebb előadója ad helyszínt. Ezek mellett hallgatóink 21, modern oktatási eszközökkel felszerelt kis és közepes szemináriumi teremben és 9 számítástechnika teremben tanulnak.

A körépületben kapott helyet a főiskola központi könyvtára, amely hallgatóink számára a könyvkölcsönzés mellett többek között helyben olvasási, tanulási, internetezési, fénymásolási, nyomtatási, szkennelési lehetőséget is biztosít.

A campuson több helyszínen bármikor hozzáférhető számítógéppark, számos számítógép csatlakozási lehetőség és kiépített wifihálózat is segíti a hallgatóink munkáját.

Emellett fénymásoló központ, jegyzetbolt szolgálja a hallgatóink kényelmét, valamint saját rádióstúdiónkban biztosítunk gyakorlati és megmutatkozási lehetőséget.

A 350 fős büfé és melegkonyhás étterem mellett étel-ital automaták kínálnak étkezési lehetőséget.

Jó időben hallgatóink a főiskola parkosított kertjében tölthetik a szüneteket, a büfében pedig csocsóasztal várja hallgatóinkat.

 

Rózsa utcai épület

BKF 2008.11.13 004.jpg1077, Budapest, Rózsa u. 4-6.

A Rózsa utcai épület a főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Karának székhelye.

A könnyen megközelíthető belvárosi oktatási helyszínen három nagyelőadó, valamint számos szemináriumi terem, interaktív táblás és számítógépterem várja a hallgatókat.

Az aulában szabadon hozzáférhető számítógépparkon ingyenes internet hozzáférési lehetőséget biztosítunk hallgatóinknak, emellett az épület nagy részében kiépített a wifihálózat is.

Az épületben kapott helyet Turisztikai Szakkönyvtárunk is, ahol a könyvkölcsönzés mellett többek között tanulási, helyben olvasási, fénymásolási, nyomtatási, szkennelési lehetőség is segíti hallgatóink munkáját.

Az épületben ez év őszétől a büfé mellett már meleg étkezési lehetőség is van.

A jegyzetboltban helyben is beszerezhetők a tanulmányokhoz szükséges irodalmak.

 

Egressy úti épület 

DSCF5144.jpg1141 Budapest, Egressy út 178/G

A 2008-ban átadott képzési központ korszerű helyszínt biztosít a főiskola növekvő létszámú felsőfokú szakképzési programjainak és szakközépiskolájának.

Az épületben egy nagyelőadó, valamint 10 jól felszerelt szemináriumi terem, 2 számítástechnikai gyakorló terem és 2 nyelvi labor szolgálja a hallgatókat.

Emellett két tornaterem is a hallgatók rendelkezésére áll, valamint egy 60 fős étterem biztosít meleg étkezési lehetőséget.