Eseménynaptár  

Külföldi partnereink

Külföldi partnerintézményeink

A munkaerőpiac megköveteli a nemzetközi tapasztalatot, a kifogástalan nyelvtudást. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy minél több hallgatónknak tudjunk ösztöndíjjal lehetőséget biztosítani külföldi tanulmányokra és szakmai gyakorlatokra.

Angol nyelvű képzéseink mellett részt veszünk olyan nemzetközi programokban, mint például az Erasmus, mely hallgatóink kiküldését, illetve külföldi hallgatók fogadását teszi lehetővé. A számos külföldi intézménnyel való együttműködés keretében hallgatóink megismerkedhetnek más kultúrákkal, csiszolhatják nyelvtudásukat, tapasztalatokat és életre szóló élményeket szerezhetnek. Hallgatóinknak lehetőséget és segítséget nyújtunk nemzetközi versenyeken, eszmecseréken való részvételre is. Az elmúlt években hallgatóink többek között nyertek nemzetközi kommunikációs versenyt Belgiumban, vagy részt vehettek konferenciákon Portugáliában is.

A Főiskolánkon ösztöndíjjal tanuló külföldi hallgatókkal való kapcsolatépítésnek köszönhetően hallgatóink helyben is megtapasztalhatják a nemzetközi közeget.

 
 
Adam Mickiewicz University                   
 Lengyelország (Poznan)
American University in Bulgaria               
 Bulgária (Blagojevgrád)
Beijing College of Politics and Law               
 Kína (Peking)
Berner Fachhochschule, Wirtschaft und Verwaltung       
 Svájc (Bern)
Canterbury Christ Church University               
 Anglia (Canterbury)
College of Tourism and Hotel Management                          
 Ciprus (Nicosia)
Diplomatic Academy of Vietnam               
 Vietnám (Hanoi)
EGE University, Faculty of Communication           
 Törökország (Izmir)
ESCIA                               
 Franciaország (ESCIA)
Escuela de Arte y Superior de Diseno                                        Spanyolország (Logrono)
Fontys Hogeschool Communicatie               
 Hollandia (Eindhoven)
Hamburg University of Applied Sciences           
 Németország (Hamburg)
Hanzehogeschool Groningen               
 Hollandia (Groningen)
Higher Vocational State School in Wloclawek        
 Lengyelország (Wloclawek)
Hochschule Mittweida University of Applied Sciences   
 Németország (Mittweida)
Hungarian American Coalition                
 USA (Washington)
Instituto Politécnico de Lisboa               
 Portugália (Lisszabon)
Instituto Superior Bissaya Barreto                
 Portugália (Coimbra)
ISCEM-Instituto Superior De Communicação Empresarial   
 Portugália (Lisszabon)
Istanbul Arel University                   
 Törökország (Isztambul)

Istanbul Aydin University                   

 Törökország (Isztambul)
Izmir University of Economics                   
 Törökország (Izmir)

Jan Amos Komensky University Prague           

 Csehország (Prága)
Meliksah University                                                         Törökország – Kayseri
Salzburg Universty of Applied Sciences           
 Ausztria (Salzburg)
Singidunum Egyetem                        
 Szerbia (Belgrád)
Tampere University of Applied sciences           
 Finnország (Tampere)
The School of Banking and Management           
 Lengyelország (Krakkó)
Universita' Degli Studi di Firenze                
 Olaszország (Firenze)
Universitatea Babes-Bolyai                    
 Románia (Erdély, Kolozsvár)
Université du Luxembourg                   
 Luxemburg
Universiti degli study de Padova               
 Olaszország (Padova)
University of Florida                       
 USA (Florida)
University of Jaen                       
 Spanyolország (Jaén)
Universty of Cergy-Pontoise                   
 Franciaország (Lycée Ste Croix)
University of Social Sciences and Humanities        
 Vietnám (Hanoi)
Uniwersytet Ekonomiczny we Wroclawiu           
 Lengyelország (Wroclaw)
Uráli Állami Testnevelési egyetem               
 Oroszország (Jekatyerinburg)
Varna Free University                       
 Bulgária (Várna)
Vaxjö University                        
 Svédország (Vaxjö)
Viet-Hung Industrial University               
 Vietnám (Hanoi)
Vilnius Cooperative College                   
 Litvánia (Vilnius)
West Lithuania Business College               
 Litvánia (Klaipeda)
XIOS Hogeschool Limburg                   
 Belgium (Hasselt)