Kolonics Ádám (szakmai gyakorlati hely: Arrow Kft.)
"A szakmai gyakorlat egy nagyon jó lehetőség arra, hogy megismerjük, hogyan működik egy vállalat, mik az elvárások és mik a sajátosságai egy-egy területnek. Tesztelhetjük magunkat, hogy hol állunk tudásban, mi az, ami megvan bennünk és mi az, amin még dolgoznunk kell. Örülök, hogy a marketingen belül megismerkedhettem egy olyan területtel, amiben nagy lehetőség rejtőzik, hiszen egy kampányon folyamatosan változtathatunk, ha nem sikeres, nincs nyomtatott reklám, környezetbarát és interaktív egyszerre. Úgy gondolom, hogy nagy jövő van ebbe a területben és örülök, hogy ebbe betekintést nyertem. Remélem szakmai fejlődésem során nagy hasznát tudom venni az itt tanultaknak és referenciaként fel tudom majd használni, ami segít majd a további elhelyezkedésemben."
Fónagy András (szakmai gyakorlati hely: MÁV Zrt.)
"Véleményem szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy a munkavállalót érdekelje munkáltatójának tevékenysége, sőt szeresse is azt, hiszen csak ebben az esetben tudja teljes szívvel és erőbedobással végezni munkáját. Nagyon sokat tanultam az itt töltött félév alatt, ezt pedig elsősorban a szakmai gyakorlat során megismert szakértőknek köszönhető. Kollégáim barátságosan fogadtak, ami nagyon sokat jelentett számomra. Úgy gondolom sikerült beilleszkednem és ennek köszönhetően a munkanapok jó hangulatban teltek, a feladatokat pedig hatékonyan tudtuk megoldani. Végül a legfontosabb, hogy a szakmai gyakorlatom során sikerült megtalálnom azokat a szempontokat melyek saját magam számára fontosak egy munkahelyet illetően. A diploma megszerzése után, mindenképpen ezek alapján fogom értékelni a lehetőségeimet. Ezek alapján célom, hogy a jövőben olyan munkahelyen tudjak elhelyezkedni, ahol azonosulni tudok a munkáltató céljaival, tevékenységével, azt a társadalom szempontjából hasznosnak és fontosnak ítélem. Ez motivál. A másik fontos szempont számomra, hogy a munkahelyi légkör kellemes és személyes legyen, hiszen természetemből fakadóan ilyen környezetben érzem jól magam."
Kovács Ákos M. (szakmai gyakorlati hely: Sign Factory Kft.)
"A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán végzett tanulmányaim során rengeteg tapasztalatra tettem szert. Véleményem szerint ez a gyakorlati óráknak és a tréningeknek volt köszönhető. A szakirányomon tanító tanárok kiválóan tudták átültetni a szaktudásukat, illetve a karrierjük során felgyülemlett tapasztalatokat a gyakorlati kurzusokba. A tréningeken a trénerekkel elvégzett gyakorlati feladatok is sokmindenre hívták fel a figyelmemet, olyan hibáimra, amelyek a későbbiekben a karrieremben hátráltathattak volna, és amin változtatnom kellett. A Főiskolán megszerzett tudásom és tapasztalatom nagyban segített a gyakorlatom során, az állásinterjútól kezdve a beilleszkedésen, a munkafolyamatok betanulásán át a tényleges munkavégzésig."
Kecskeméti Kinga
Szakmai gyakorlatomat a Híradó Média Kft-nél töltöttem. A cég tulajdonképpen egy családi vállalkozás, mely több internetes médiumokat is magába foglal. Mi sem mutatja jobban, hogy egy családi vállalkozásról beszélünk, mint hogy a cég székhelye is egy családi házban van….
Mtenga Bianka
Szakmai gyakorlati helyem kiválasztása már rég óta foglalkoztatott. Amikor még nem is jártam a főiskolára, már akkor elgondolkoztam rajta vajon hova fogok jelentkezni, és milyen lesz bekerülni egy lehetőség szerint nagy cég mindennapi életébe. Tanulmányaim során viszonylag gyorsan körvonalazódott bennem, hogy milyen területre szeretnék kerülni..
Sipos Lilla
Gyakorlatomat a Non Profit Média Központ Alapítvány keretein belül létrehozott Közelkép Hírügynökségnél töltöttem. E gyakorlati helyre a Karrier Centrum által kiküldött hírlevélben figyeltem fel. Az elvégzendő munka jellemzőit úgy éreztem, pont nekem találták ki…..
A teljes beszámolók az oldal aljáról tölthetők le.