Hallgatóinknak / Karrier Centrum / Cégek Napja
III. CÉGEK NAPJA A BKF-EN!
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Cégek Napját a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. Az esemény nem hagyományos állásbörze, sokkal inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a hallgatók megismerjék a munkaadók elvárásait, a cégek pedig közelebbről is bemutatkozhassanak a leendő munkaerőnek.
Lassan hagyománnyá válik a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán a Cégek Napja. A rendezvény célja, hogy a hallgatókat közelebb hozza a realitásokhoz és felkészítse őket a munkaerőpiacra való belépésre. Idén 40 cég képviselője fogadta a több mint 700 érdeklődő hallgatót.
Az állásbörzénél kötetlenebb hangulatú rendezvényen tanácsadás is zajlik, ahol a hallgatók a munkerőpiacra való belépést is gyakorolhatják. Lehetőségük van valódi interjúszituációkban részt venni, de meghallgathatják a cégek előadásait is. A résztvevők így első kézből találkoznak azzal, hogy a munkaadók milyen kompetenciákat várnak el. A BKF számára fontos visszajelzés ez, hiszen itt is kederül, mennyire sikerül felkészíteni a diákokat, a cégek nyelvére.
A Főiskola részéről folyamatos a konzultáció a munkaerőpiaccal, közel 800 szakmai gyakorlati kapcsolata van. A BKF, többek között az így szerzett visszajelzések alapján tud rugalmasan reagálni a munkaerőpiac változó igényeire. Bár a bolognai rendszer szabályozása nem tesz lehetővé túl nagy flexibilitást, a Főiskola igyekszik a zárt kereteken túl a képzési programját a lehető leginkább összhangba hozni a munkaerőpiaci elvárásokkal.

| ||||
| | | |||
![]() | | |||
| | | |||
![]() | ![]() | | ![]() | ![]() |
| | | | ||
| | | | ||
| | | |
II. CÉGEK NAPJA A BKF-EN!
A BKF-en 2009. március 5-én került megrendezésre második alkalommal a Cégek Napja, mely a diákok álláskeresésre való felkészülését hivatott elősegíteni.
A rendezvényen 27 cég képviseltette magát. A hallgatók arról szerezhettek információt, hogy egy pályakezdő diák hogyan jelentkezzen a kiszemelt céghez, milyen a kiválasztási rendszer, milyen karriert futhat be náluk, milyen képességeket, végzettséget várnak el az egyes szakterületeken. Az előadók köre igen széles volt: a non-profit szervezetek, a kis-és középvállalkozások mellett nagy multi cégek képviselőivel is találkozhattak az érdeklődők.
A program részeként továbbá a Grafton Recruitment fejvadász cég lehetőséget biztosított arra, hogy 10 diák szimulált interjún tegye próbára képességeit. A diákoktól kapott visszajelzés szerint a próbainterjúk nagyon hasznosak voltak, segítettek felkészülni egy majdani valóságos, éles szituációra. A tanácsadók önéletrajz és motivációs levél írással kapcsolatosan is segítséget nyújtottak.
A GRAFIQM Consulting Grafológiai Tanácsadó Iroda szakértője, Szőllőssy-Csoma Enikő nagy érdeklődést kiváltó grafológiai gyorselemzése sok hallgatónak segítséget nyújtott önismeretének elmélyítéséhez.
A "Cégek Napja 2009" rendezvény résztvevői:
ATV Zrt., AVIS, ÁFSZ, ÁllásStart, Banktrade Kft., CCUSA, Createam Ügynökség, Életpálya Alapítvány, Karrier és Stílus, EstMedia, Grafton Recruitment, Quantum Marketing H., HVG Karrier Plusz, Insomnia Reklámügynökség, Karrier Intézet, Kreatív Online, Magyar Honvédség, Magyar Telekom, Republic of Art, Shortcut Communication, Sláger Rádió, Sportforum.hu, Studio Metropolitana, TESCO, Törley Pezsgőpincészet, Transparency International, Szt. István Egyetem, Zenith Optimedia
I. CÉGEK NAPJA A BKF-EN!
A „Cégek Napja 2008” rendezvény résztvevői:
ATV Zrt., Budapest Airport Zrt., Banktrade Kft., Citibank Zrt., Decathlon, Életpálya Alapítvány, EstMédia, Eurent Autókölcsönző Kft., Habitat for Humanity, HPS Kft., ITD Hungary Zrt., Magyar Vöröskereszt, MIGA Film Kft., MTV Zrt., Nemzeti Europass Központ, Nestlé Hungária Kft., Oscar Communication Kft., PrimeTime Communications Kft., Sanoma Budapest Zrt., Stúdió 2000 Lapkiadó Kft., Szent István Egyetem, Trenkwalder-Multiman Kft., Wizzair H.Légiközlekedési Kft.