Eseménynaptár
|
Gratulálunk!
2011-11-25
Negyvenöt fiatal vette át november 23-án az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által alapított Pro Scientia Aranyérmet a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) zárórendezvényén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A kitüntetést azok a hallgatók kapták meg, akik egyetemi pályafutásuk során kiemelkedő tudományos eredményeket értek el.
Pálinkás József köszöntőjében méltatta a tudományos diákköri mozgalmat, amely a tehetségek kiválasztásának és segítésének egyik, ha nem a legfontosabb eszköze, illetve a magyar elitképzés legjelentősebb szervezete, amelyben számos akadémikus is részt vesz. Arra biztatta a kitüntetetteket, hogy továbbra is tehetséggel és szorgalommal szolgálják a hazájukat. Mivel a tudósok a nemzeti erőforrás pótolhatatlan részét képezik, továbbra is kiemelt figyelmet kell szentelni a tudományos diákköri munkának – hangsúlyozta Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Kifejtette, a diákkör legfontosabb feladata a felelősségteljes értelmiségiek kinevelése. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a tudománynak a globalizálódó világban betöltött szerepét emelte ki. Mint elmondta, a gazdasági és társadalmi fejlődést a tudomány fejlődése határozza meg. A tudomány tehát hatalom, de emellett – Kosztolányi szavaival élve – izgalmas kaland is, a diákkörökben folytatott kutatások pedig "a kincskeresés első lépései", a tudományos pálya elindításának alapjai. A tudományos diákköri munkát Szendrő Péter professzor, az OTDT elnöke mutatta be. Az OTDT által alapított Pro Scientia Aranyérmet 1989 óta kétévente 45-50 fiatal kutató kapja meg, akik egyetemi pályájuk során – elsősorban az OTDK-n – tudományos munkájukkal kiemelkedőt alkottak. Jelenleg több mint ötszázan büszkélkedhetnek az éremmel. A XXX. OTDK eredményeit értékelve a professzor kiemelte: míg 1951-ben csak néhány száz résztvevője volt a konferenciának, addig 2011-ben mintegy tizenötezer. A Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fővédnökségével rendezett konferenciára idén 4470 pályamunkát neveztek be, közülük 16 szekcióban 410 tagozaton 4169 dolgozatot mutattak be. A rendezvénynek az ország 9 városában 16 egyetemi kar adott otthont. A szekciókban továbbra is jelen voltak a határon túli magyar egyetemisták és a kiváló középiskolai tanulók. Az OTDK szakmai rendezvényei után, többlépcsős megméretést követően a konferencia különféle szekcióiban szereplő egyetemi hallgatók közül idén negyvenöten nyerték el az érmet, amely Szendrő Péter szerint a mesterképzésre és a doktori iskolába egyaránt jó belépő. A díjátadó végén, az ünnepi műsor után a professzor meghirdette a 2013-as, XXXI. OTDK-t. Büszkék vagyunk 3. éves Elektronikus ábrázolás szakos hallgatónk Peták Dénes sikerére, aki Pro Arte Aranyérmet kapott! Gratulálunk!
|







