Képzéseink / SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK / CSR menedzsment - vállalati felelősségvállalás

 SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK NYÍLT NAPJA: SZEPTEMBER 7., 17:00


Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 10. 
Az oktatás várható kezdete szeptember 18.

 

CSR MENEDZSMENT - VÁLLALATI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

100% pénzvisszafizetési garancia
Ha a képzés első 4 hetében úgy érzi, hogy elégedetlen képzésünkkel, visszaadjuk befizetett tandíja 100%-át.

 

„A Társadalmi Felelősségvállalás (CSR) elmélete és gyakorlata – nemzetközileg és Magyarországon is – tudományos fejlődésének elején tart. Ez a diszciplinarizálódás időszaka is: kijelölődnek a határterületek, kialakul a kánon, a szakzsargon, az egyetemi kurzusok és szakirányok, a publikációk rendje, majd önálló folyóirat is megjelenik. Mindez nem öncél, a tudomány és a felsőoktatás sajátos mozgásának velejárója, hanem egy szakterület fejlődésének szükséges lépcsője. A szabad és befolyásmentes kommunikáció egyik fontos terepe az egyetem, ahol lehet beszélgetni, kérdezni, gondolatokat cserélni, könyveket írni, olvasni, elemezni, eseteket bemutatni és értékelni, összességében lehet tanulni, múltat, jelent és jövendőt. Ezért fontos, hogy minél több helyen jelenjen meg a felsőoktatásban a felelősségvállalás mint önálló diszciplina, hiszen itt tanulnak a jelen és a jövő üzleti világának alakítói, rajtuk múlik, hogy Magyarország a CSR fősodrába tartozik-e, vagy csak évek, évtizedek múltán kap észbe, mint oly sok mindenben. Biztos vagyok abban, hogy e folyamathoz a BKF CSR kurzusai is meghatározóan hozzájárulnak majd.”
Braun Róbert, egyetemi oktató, a Braun&Partners alapítója, a navyblue europe ügyvezetője

"CSR. Ez a három betű sürgetően a jövőt formázza, ahol a felelőtlenséget felváltja a felelős működés, legyen szó vállalkozásokról, vagy non-profit szervezetekről, vagy akár az állami intézményrendszerről. Mindannyian érintettek ebben a három betűben. Sőt! Minden szervezet minden alkalmazottja, munkatársa is felelős. Hogy ekként is dolgozzon, ahhoz még sokat kell tanulnunk erről a három betűről, és átfogóvá kell tennünk ennek ismeretanyagát és lehetséges gyakorlatait az egész társadalomban. Elengedhetetlen ez egy jobb, egy élhetőbb, egy fenntarthatóbb társadalmi, gazdasági és politikai működéshez, a mindannyiunk által kívánatosnak tartott jövő mai formálásához."
Dr Szeles Péter, a Magyar Public Realtions Szövetség elnöke

"A fenntarthatatlan fejlődés napjaink legfontosabb kihívása. Száz adattal igazolhatnánk ezt a kijelentést, de elég, ha az emberiség egy főre jutó átlagos öko-lábnyomára tekintünk, amely immár közel 30%-kal meghaladja a fenntartható szintet. A kihívás évtizedek óta ismert, de a döntéshozók többsége mégis fenntartható növekedésről beszél, ami pontosan az ellentéte a fenntartható fejlődésnek. Az emberiségnek fel kellene ismernie, hogy vége gyerek- és ifjúkorának, ha továbbra is a mennyiségi növekedésben látja az előrét, hamarosan feléli maga alól a biomasszát, esetleg elhízásban, szívinfarktusban hal meg (ki). A világ korszakváltás előtt áll, de a korszakváltások sosem történnek központi utasításra, legyen bár rabszolgaság, alkotmányos monarchia, vagy demokrácia. Elsősorban az emberek fejében kell megszületnie a változásnak, nekik kell új szellemben tevékenykedniük. A vállalati döntéshozók új szelleme talán a CSR, a vállalatok társadalmi felelőssége, legalábbis annak mély, stratégiai értelmezése."
Dr Tóth Gergely, a KÖVET Egyesület főtitkára

"Kutatási tapasztalataim szerint a CSR kulcsa a vállalati menedzsmenten belül rejlik. A felsőoktatásban nem csak mint gyakorlati kurzusokat felölelő szakirányként, de a társadalmi, környezeti kérdésekről való gondolkodást meghatározó szemléletmódként is helye van.
Dr Ligeti György szociológus, szervezetfejlesztő, a Kurt Lewin Alapítvány elnöke


A képzés leírása:

A szervezetek életében a változó környezet és a változó társadalmi értékek miatt egyre hangsúlyosabbá, kikerülhetetlenné válik az értékelvű magatartás. A CSR (corporate social responsibility: vállalati társadalmi felelősségvállalás) – mint komplex vállalatirányítási, vezetői felfogás, amely társadalmi értékeket is érvényesít – a szemléletében mára a modern és követendő szervezeti magatartássá válik. A felelősség, mint közös értékrend előtérbe kerül mind az üzleti, mind a civil szervezetek körében. Úgy tapasztaljuk, hogy a vállalatok is egyre inkább kulcskérdésként kezelik a CSR-t, így a társadalmi felelősségvállalás területén képzett szakember jelenléte nélkülözhetetlenné válik a vállalati struktúrában.

A képzés célja, hogy felépítse ezeket a speciális kompetenciákat a képzésben résztvevőknél. Bemutatja a formálódó modern társadalmi-vállalati szemléletet, a fenntartható fejlődésen keresztül – mint új szempont megjelenése a vállalati gondolkodásban – mutatja be az üzleti gondolkodás változásait. Feltárja az érdekgazdák (stakeholderek) szerepét a megoldási folyamatokban, nemzetközi és hazai eseteken keresztül szemlélteti a társadalmi felelősségvállalás gyakorlatát. A képzés során bemutatásra kerülő számtalan esettanulmány során a résztvevők elsajátítják a nagy társadalmi problémák, ügyek nyilvánosság előtti kezelésének gyakorlatát, példákat kapnak a vállalati kommunikációba történő integrálására.

A jelentkezők olyan gyakorlatorientált képzésre számíthatnak, ahol az elméleti alapok alapos áttekintése után a hazai CSR gyakorlat legismertebb és legfelkészültebb szakembereitől sajátítják el ezt a speciális szakmát. Mivel oktatóink különféle szakmai és gyakorlati hátérrel rendelkeznek, így a több szempontból történő, különféle megközelítése a témának tovább gazdagíthatja hallgatóink tudását, szemléletét.

 

Akiknek a képzést ajánljuk:

Szervezetek (üzleti szféra, köszféra és non-profit) társadalmi felelősségvállalással foglalkozó vezetője és munkatársai;
közép- és felsővezetők;
PR-, marketing- és kommunikációs területek vezetői és munkatársai;
a média társadalmi felelősségvállalással foglalkozó képviselői;
akik úgy látják, hogy a CSR felé szeretnének specializálódni;
mindazoknak, akik számára a környezettudatosság, a tisztesség, a szolidaritás, az esélyegyenlőség, az egészséges életmód meghatározó értékek, szemléletüket az üzleti gondolkodásukban is szeretnék kiterjeszteni.


Alapozótárgyak

Menedzsment és felelős vállalatirányítás; Vállalati környezet-gazdaságtan; Üzleti etika; Gazdasági jogi alapismeretek; Hírnévmenedzsment; CSR elmélet.

Szakmai tárgyak

Public Affairs, CSR stratégia; Fenntarthatóság; Társadalmi esélyegyenlőség; Hírnévmenedzsment; Civil társadalom; Esélyegyenlőség a munkahelyen; Támogatási technikák; A társadalmi felelősségvállalás kommunikációja; Társadalmi párbeszéd; CSR esettanulmányok.

A képzés vezetői:

Perlaky-Papp József, főiskolai docens, a Magyar Public Relations Szövetség elnökségi tagja, CSR menedzsment -társadalmi felelősségvállalás képzés szakmai vezetője

Vezető oktatóink:

  • Dr. Vass László, a BKF rektora, az Első Magyar Lobbi Szövetség alapító elnöke, a Menedzserek Országos Szövetségének választmányi tagja,
  • Braun Róbert, márka- és csr tanácsadó, egyetemi oktató, a Braun&Partners alapítója, a navyblue europe ügyvezetője
  • Dr. Tóth Gergely PhD, egyetemi docens, az A Valóban Felelős Vállalat c. könyv szerzője, a KÖVET Egyesület főtitkára
  • Dr. Ligeti György Phd, szociológus, főiskolai docens, a Kurt Lewin Alapítvány elnöke, a CSR-vállalati felelősségvállalás c. könyv szerzője
  • Dr. Szeles Péter, a Magyar Public Relations Szövetség elnöke,
  • Dr. Takács Ildikó, címzetes főiskolai tanár, a Reklám Világszövetség alelnöke, a Trigránit elnöki tanácsadója és kommunikációs igazgatója
  • Nagy István Ottó, az Ernst&Young üzleti tanácsadás üzletág igazgatója
  • Sélei Annamária, a dm Drogerie Markt személyzeti vezetője
  • Balatoni Zsófia, kommunikációs és CSR vezető, British American Tobacco Hungary
  • Tóth Zsuzsanna, HR igazgató, British American Tobacco
  • Lakatos Zsófia, a Magyar Public Relations Szövetség alelnöke, CSR Best Practice és a CSR Médiapályázat projektvezetője,
    Hill&Knowlton ügyvezető igazgatója
  • Károlyi Zsuzsanna, kommunikációs vezető, E.on Hungária Zrt.
  • Szabó István, fenntarthatósági és tanúsítási vezető szakértő, KPMG
  • dr. Takács Júlia, CSR Mátrix Consulting ügyvezető igazgatója, a CSR Hungary alapítója
  • Matolay Réka, egyetemi adjunktus, BCE
  • Fertetics Mandy, ügyvezető, vezető tanácsadó, Alternate Kft.
  • Gyene Gyöngyvér, szociálpszichológus, vezető tanácsadó, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
  • dr. Kun Attila PhD, munkajogász, egyetemi adjunktus KGRE ÁJK
  • Perlaky-Papp József, főiskolai docens, a Magyar Public Relations Szövetség elnökségi tagja
  • Bodroghelyi Csaba, ügyvezető igazgató, KÖVET Egyesület
  • Havasi Péter, programvezető, KÖVET Egyesület
  • Ertsey Katalin, ügyvezető partner, Capilano Consulting

 

Megszerezhető végzettség neve: CSR menedzsment – vállalati társadalmi felelősségvállalás menedzser tanácsadó

A képzés időtartama: 2 félév, összesen 160 kontaktóra. Oktatás szombatonként.

Felvételi követelmények, felvételi eljárás: A szakirányú továbbképzésre mindazon egyetemi vagy főiskolai végzettségű szakemberek jelentkezhetnek, akik oklevelüket a jelentkezést megelőzően megszerezték.

A képzés díja: 190.000 Ft / félév + 5000 Ft extra szolgáltatási díj /félév

 

ON-LINE JELENTKEZÉSI LAP

On-line jelentkezéskor a jelentkező 9,000 Ft regisztrációs díjat fizet, amit beiratkozáskor levonunk a tandíjából. Ha bármilyen okból a jelentkező eláll a jelentkezéstől, akkor nincs módunkban visszautalni a korábban szándékerősítésként befizetett regisztrációs díjat, más esetben a díjat visszautaljuk számára.

 

Segíthetünk?
Kérjük, adja meg adatait, hogy mielőbb felvehessük Önnel a kapcsolatot. Szeretnénk minden kérdésére választ adni.
 

 

Vezetéknév:*
Keresztnév:*
E-mail cím:*
Mobilszám:*
A következőkkel kapcsolatban várom visszajelzésüket:
 

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező

A kérdőív kitöltésével hozzájárulok, hogy a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola személyes adataimat, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. rendelkezéseinek megfelelően kezelje.



Elérhetőségeunk:

Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
Szakirányú Továbbképzési Központ


1149 Budapest, Egressy út 178/G., 301-es iroda
(keddtől péntekig: 9-16; szombaton 9-14)
telefon: 06-1-273-2419 (H-P: 8-16)
fax: 06-1-273-2410
e-mail: szakirany@bkf.hu

Sajtómegjelenések:

http://www.fn.hu/allas/20090223/cegek_felelosek_dolgozokert/

http://nol.hu/gazdasag/csr-rel_a_valsag_ellen

http://www.hrportal.hu/c/gyakorlatias-csr-kepzes-a-bkf-en-20090223.html

http://www.brandtrend.hu/index.php?func=socialbranding&id=311

http://www.kovet.hu/view/main/13.html

http://www.nonprofit.hu/hirek/egyhir/627115.html

http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=12261

http://www.doksi.hu/news.php?order=ShowArticle&id=970

http://www.fn.hu/allas/20080923/csr_menedzsment_kurzus_indult/

http://www.mfor.hu/cikkek/CSR_menedzsment_kepzes_indul.html

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=241411

http://www.hrportal.hu/c/csr-menedzsment-kepzes-indul-20080926.html

http://www.napigazdasag.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=382001

http://www.btl.hu/cgi-bin/oregano/hirek.cgi?siteidx=1&hiridx=9607

http://www.nonprofit.hu/hirek/egyhir/636100.html

Interjú:

http://www.zoom.hu/belfold/felelossegvallalasbol-diplomazhatunk-0

http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/324599

Rólunk mondták:

http://www.brandtrend.hu/index.php?func=socialbranding&id=317

 

CSR Fitnesz Program

Recesszió - no CSR, túlélés – no CSR
Jövőkép vállalati felelősség nélkül?
Építsünk le mindent? Tényleg ez a megoldás?
Mindig gondoljunk arra, hogy az újra építkezés alapok nélkül sokkal többe fog kerülni…
Ne építsünk le mindent! Inkább készüljünk a jövőre!
Ebben szeretné támogatni a vállalkozásokat az egész évre szóló CSR Fitnesz Programunk.

Vállalati társadalmi felelősségvállalás konferencia Budapesten, 2009. október 15.-én (csütörtök).
További információk és jelentkezés:
CSR Hungary 2009

CSR Hungary Díj 2009>>

További információ a díjról: http://www.csrhungary.eu/pid/csrhungarydij2009

CSRH_konf_logo_9.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

Letölthető állomány(ok):