Eseménynaptár
|
Tankonyha
TANKONYHA A BUDAPESTI KOMMUNIKÁCIÓS ÉS ÜZLETI FŐISKOLÁN
Látványos szakaszához érkezett a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola MOTÍVUM projektje 2010 decemberében: átadták az új, 200 négyzetméteres tankonyhát a főiskola Egressy úti campusán. Az új létesítmény megnyitása egyúttal a projekt hivatalos nyitórendezvényeként is szolgált.
A komplex hallgatói szolgáltatásfejlesztést, tehetséggondozást és intézményirányítás fejlesztést magába foglaló, közel 212 millió forint uniós támogatással folyó projekt legújabb része az Egressy úton megnyitott tankonyha. A 200 négyzetméter alapterületű egység kifejezetten a BKF vendéglátó- és idegenforgalmi szakmenedzser szakos hallgatóinak oktatását szolgálja, a diákok korszerű környezetben tanulhatják meg a vendéglátó szakma fortélyait. Az átadón Ujj Tibor, a tankonyha vezetője vezette körbe az érdeklődőket, és elmondta, hogy nagy öröm ilyen minőségű környezetben oktatni a hallgatókat, mert a felszereltség lehetőséget ad megtanítani a kis- és a nagyméretű konyha vezetésének mikéntjeit is. A MOTÍVUM mozaikszóval rövidített, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében megvalósuló pályázat 2012 júniusáig tart a BKF-en, a projekt kapcsán munkaerő-piaci kutatás, vezetői információs rendszer fejlesztése, ügyfélszolgálati korszerűsítés, végzett hallgatók pályakövetése és számos, elsősorban hallgatókat érintő szolgáltatásfejlesztés valósul meg. A sajtótájékoztatón Pupek Emese, a BKF oktatási rektor-helyettese megköszönte a pályázaton dolgozó összes kollégának a közreműködést és reményét fejezte ki, hogy lesz még alkalma hasonló eseményen beszédet mondania, hiszen a Főiskola dinamikus fejlődése továbbra is töretlen.
|





