Eseménynaptár  

EGYÜTT A LEGJOBBAK TEHETSÉGGONDOZÁSÁÉRT

EGYÜTTMŰKÖDÉS A LEGJOBBAK TEHETSÉGGONDOZÁSÁÉRT

A kétéves projekt keretében a BKF és a Mathias Corvinus Collegium együttműködése révén olyan komplex tehetséggondozó, elitképző programot dolgozunk ki, mely a hazai felsőoktatási intézmények szélesebb körének hallgatóit is pozitívan érinti. A projektben tervezett Vezetőképző Program, versenyfelkészítő kurzusok valamint a nemzetközileg is neves előadókat felvonultató Leadership Konferencia egyaránt a hazai tudományos utánpótlás biztosítását szolgálják.

Projektünk több szorosan összefüggő elemből áll össze, amely összkoncepciója alapján segíti a jövő vezető értelmiségi generációjának kibontakozását. Fontos, hogy projektünk a jövő vezetőinek mind elméleti (TDK, OTDK, nemzetközi konferencia), mind pedig gyakorlati felkészítésére (tréningek, roadshow) hangsúlyt helyez.

A TDK felkészítő szemesztereink segítségével diákjaink olyan folyamatos szakmai, elméleti felkészítést kapnak (tutorális rendszer, workshopok, szemináriumok) amely segítségével sokkal jobb szakmai termékeket írhatnak meg. Fontosnak tartjuk, hogy a mai tömegoktatásban a megíráshoz és bemutatáshoz szükséges képességeket is fejlesszük érveléstechnika, prezentációs képesség és íráskészséget fejlesztő tréningek keretében.

A jövő vezetőinek már nem elég a saját szakterületükön elmélyült tudást megszerezni, hanem megfelelő vezetéselméleti, szervezetelméleti, pszichológiai, emberi erőforrás elméleti és kommunikációs tudással kell rendelkezniük. A speciális vezetéselméleti tudáscsomagon kívül a legkiválóbb magyar gyakorlati szakemberek és a világ top 20 egyetemeinek professzorai oktatnak blokkosított kurzusokon a szakkollégiumi programban. A program négy szemeszteren keresztül az alábbi ismereteket oktatja, igen nagy százalékban a nyugati üzleti iskolákban már bevált esettanulmány módszerével: 1. menedzsment ismeretek 2. közigazgatás menedzsment 3. globális menedzsment 4. cégalapítás, céglétrehozás.

A projekt során kidolgozott eredményeket több budapesti egyetemen egy bemutatkozó roadshow és rövid fejlesztő tréningek keretében ismertetjük meg a szélesebb hallgatósággal.
A BKF-től szerzett know how segítségével a Mathias Corvinus Collegium média szakirányának komoly fejlődésre nyílik lehetősége.

Programunk része egy a projekt lezárásaként megrendezett nemzetközi leadership konferencia, ahova a szakterület nemzetközi és a magyar kiválóságait hívjuk meg. A TDK felkészítő szemeszterekhez mindenki által elérhető szövegkövető e-learning és print tananyagokat, valamint tanulmánykötetet, a vezetőképző programhoz tankönyvet, a leadership konferenciához pedig e-learning anyagot és igen terjedelmes tanulmánykötetet készítünk.

Projekt címe:
„Együttműködés a legjobbak tehetséggondozásáért”
Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.2.2/B-10/1/2010-0028
Kedvezményezettek neve:
•    Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9.
•    Tihanyi Alapítvány (Mathias Corvinus Collegium)
    1013 Budapest, Krisztina krt. 30.
Támogatás összege: 44.435.555 Ft
Projekt futamideje: 2011. 06. 01 – 2013. 05. 31.
Közreműködő szervezet neve: ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
Közreműködő Szervezet elérhetősége: 1134 Budapest, Váci út 45. „C” épület www.esza.hu
Támogató Szervezet: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, www.nfu.gov.hu
 
szocialis alap.JPG
magyarorszag megujul.JPG ujszechenyiterv.JPG